borulás

Az az érzésem valami gonosz kis kobold jött és kihúzta alólam a szőnyeget. Összeomlott minden amit eddig építettem, amiben eddig hittem. És most itt állok, körülnézek és nem tudom merre induljak. TE vagy az egyetlen reményem, aki talán a jövőt jelentheti számomra. Talán minden azért történik most, hogy az összeomlott életem darabkáiból újraépíthessem az egészet, Veled.
Egy kicsit minden este meghalok nélküled, mert remélem hogy amikor felkelek Te ott leszel melletem. Aztán jő a hajnal, kinyitom a szemem és nem vagy ott;
visszahúz az ágy és kedvem sincs kimászni és belevetni magam a világ zsongásába.

El kell döntenem hogy a szivemre, vagy az eszemre hallgatok.
Az eszem azt súgja: maradj budán, fejezd be az egyetemet, keress valami munkát és a többi megoldódik valahogy.
A szívem mást mond...a szívem azt mondja le van szarva az egyetem, a jó fizetés és minden, és csak Te számítasz. A szívem azt mondja: menj haza és tölts Vele annyi időt amennyit csak tudsz, mert az idő olyan dolog ami mindíg fogy, és ami megfizethetetlen.
Nehéz döntés, és talán nem is fogom tudni egyedül meghozni...

Annyira hiányzol mint a másik felem, folyton itt érezlek magam körül, kereslek, és eltelik néhány másodperc mire rájövök hogy még mindig egyedül gubbasztok a szobámban. Nagyon új érzés. Tulajdonképpen várok. Várok Rád, várom hogy belépsz-e az életembe és várom hogy mi keveredik ki a kettőnk kapcsolatából. Ez már kapcsolat? Mikor érezzük úgy, hogy beléptünk egy kapcsolatba? Honnantól számít két ember kapcsolata "kapcsolatnak"? Számomra ez most megfoghatatlan, remélem valaki meg tudja magyarázni ezt nekem a megjegyzések között. Feje tetején áll az egész, felborult az egész életem, bár tudom nem csak az enyém. Talán segíthetnénk egymásnak kilábalni belőle, és újraépíteni...

A múlt héten azt találtam mondani egy lánynak, hogy ha kirugat nem kell tovább néznie a pofámat... Ma kirúgtak... Ennyire ronda lennék?